Egy olyan történetet szeretnék bemutatni, ami sokaknak példa értékű lehet, mert megmutatja, hogy soha nincs késő tenni azért, hogy az életünk jobbra forduljon.

Kliensem két gyermekével és férjével él együtt. Férjének állandó munkahelye van, gyermekei még általános iskolások. Gyermekei születése előtt egy varrodában dolgozott, ahol nagyon kevés volt a fizetése, és sokszor nem is fizették ki rendesen. Gyermekei születése után egy alapítványnál dolgozott, majd felvették közfoglalkoztatásba. Szeretett ott dolgozni, szerette a munkáját, de itt is nagyon kevés volt a jövedelme. Már amikor belépett a programba említette, hogy nagyon szeretne egy szakmát, nagyon szereti a matematikát, és szeretne egy olyan munkát, ahol ezzel foglalkozhat, de mivel már negyven éves fél attól, hogy bele vágjon. Sokat beszélgettünk erről, hogy ezzel példát tud mutatni gyermekei számára is, és meg tudja mutatni saját magának is azt, hogy mindenre képes az ember, ha igazán akarja kortól függetlenül. Elmondtam neki, hogy úgy gondolom, képes lenne rá, és biztattam őt, hogy lépje meg ezt a lépést, főleg hogy a közfoglalkoztatásban is csak határozott idejű szerződéssel dolgozott, nincs túl sok munkalehetőség a településen, és ha elvégezne, egy iskolát olyan munkája lehetne a továbbiakban, ami tényleg közel áll a szívéhez. Természetesen a családja és a barátai is biztatták velem együtt, ami úgy gondolom sokat jelentett számára. Kliensem sokáig gondolkozott rajta, de szeptemberben eldöntötte, és jelentkezett egy pénzügyi- számviteli ügyintéző képzésre a Foglalkoztatási Osztályon keresztül, így jövedelme is van, amíg elvégzi az iskolát.

Kliensem számára nem egyszerű, sokat küzd, de ez a lényeg, hogy küzd azért, hogy jobb élete legyen, neki és családjának, megvalósítja a terveit, és tesz is érte. Sokszor úgy érezte a hónapok során, hogy nem bírja tovább csinálni és feladja, de ezekben a helyzetekben mindig emlékeztettem rá miért is küzd, és nem szabad feladni, ezáltal is meg tudja mutatni gyermekinek, hogy mi a kitartás, milyen fontos és célra vezető. Kliensemnek hamarosan levizsgázik, és biztos vagyok benne, hogy kitartásával, és tudásával hamar el tud majd helyezkedni, és azt csinálhatja, majd amit szeretne.

Burkus Nikolett