Új forma, új mondanivaló és új közösség

Az EFOP-1.5.3-16-2017-00060 azonosítószámú „Komplex humán szolgáltatások fejlesztése a helyi közösségekre és erőforrásokra támaszkodva” pályázat keretében a Kultúr klub indítása programelem részeként virtuális irodalmi és gasztrotúrát indítottunk hazai és külföldi – kulturális „csemegékből” válogatva, amelyen a különböző nemzetek irodalmi gyöngyszemeinek bemutatása közben az adott ország egy-egy jellegzetes ételét, italát ismerhették meg a vendégek. Battonya több nemzetiség…

Jó példa – Kovács Karolával

A mezőkovácsházi Ifjúsági Klub szervezőjével Kovács Karolával készítettem egy rövid riportot. – Milyen benyomásod alakult ki a klub programjaival kapcsolatban? -A Mezőkovácsházán működő ifjúsági klub találkozói a Csak Pont épületében bonyolódtak le, Hégelyné Szél Krisztina vezetésével. Szervezőként én is részt vettem a 10 alkalmas programsorozaton, mely kicsit döcögősen indult, de úgy gondolom, hogy végül remekül…

Faluhelyiné Takács Beáta

Faluhelyiné Takács Beátával beszélgettem és közben tettem fel neki pár kérdést a megvalósult Életmód klubokról. Milyennek tartotta a foglalkozásokat? Egy nagyon jó kezdeményezésnek tartottam ezt az új fajta testmozgást , igaz nem sok tudomásom volt róla, hogy pontosan mi is ez de ami mozgással kapcsolatos dolog az csak is jó lehet.Nagyon jó volt az ,…

Mátó Szilvia

Mátó Szilviával beszélgettem és tettem fel neki pár kérdést az Életmód Klubokkal kapcsolatban. Miért jelentkeztél erre a klubra? -Kettő éve heti három alkalommal (2-2 óra/alkalom) végzek súlyzós edzést. Emellett fokozatosan térek át az egészséges étkezésre. Úgy gondolom, minden olyan foglalkozás, előadás, amelyen az egészséges életmód a téma, hasznomra válik, legyen az a rendszeres mozgás, vagy…

Mozogni jó és fontos

„Komplex humán szolgáltatások fejlesztése a helyi közösségekre és erőforrásokra támaszkodva” pályázat keretében életmód klubot indítottunk Battonyán, ahol Borbély Bettina sportedző vezetésével sportolhattak a résztvevők. Az életmód klub foglalkozások alkalmával a résztvevők a M.A.X tréning elemeivel ismerkedhettek meg, ezt követi egy erősítő gyakorlatokból összeállított mozgás, amely kiegészíti magát a tréninget, majd ehhez kapcsolódóan az edzés után,…

A foltvarrás rejtelmei

decemberében állítottuk össze Duma Györgyné Marika szakértővel a Teremtsünk értéket-Foltvarró kör tematikája alapján a klub foglalkozásainak anyagát.Nagyon segítőkész és nyitott volt a kéréseimre és éreztem, hogy a közös munkánk is ilyen gördülékenyen fog működni.Hatalmas szakértelemmel rendelkezik.Összeállítottuk az anyag szükségletet és elkezdődött 2019.01.16.-án a klub munkája, ahova olyan hölgyek járnak , akik imádják ezt a tevékenységet.…

Értékek ápolása és megtartása

A Teremtsünk értéket- foltvarró kör azért jött létre, hogy a helyi emberek kézműves ügyeségüket fejlesztsék és ezzel értéket alkossanak és tartsanak fent. Ezen kör is 10 alkalommal valósult meg  városunkban. Elég nagy érdeklődés övezte, amely állandó 16-18 főt mozgatott meg. Jó volt látni, hogy milyen összetartó közösség jött léltre .A legelső alkalom 2019.02.07-én valósult meg,…

Foltvarró Kör Battonyán

„Komplex humán szolgáltatások fejlesztése a helyi közösségekre és erőforrásokra támaszkodva” pályázat keretében  Foltvarró Kört indítottunk Battonyán. A foglalkozások alkalmával a jelenlévők megismerkedhettek a táska, párna, babzsák, tolltartó, zsebes tároló és falvédő elkészítésének folyamatával. A Teremtsünk értéket-Foltvarrókör foglalkozásainak célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a foltvarráshoz szükséges technikákat, rendelkezzenek alapvető anyagismeretekkel, ismerkedjenek meg a szabás, sablon készítés…

Ismerkedés a helyi kulturális értékekkel

2019.01.23.-án kezdtük meg az első Kultúr klub foglalkozást a három szervezőmmel , Forgóné Bene Tünde . Nagy Zoltánné és Kovácsné Pál Margittal. A helyszín a Mezőkovácsházán működő ÖNO egyik terme volt.Az oda látogató idős embereket szerettem volna bevonni és külsős embereket is szerveztek a szervezők.Előtte egy pár hónappal kezdtük kitalálni a programokat és hívtuk meg…

Kultúr klub Battonyán

„Komplex humán szolgáltatások fejlesztése a helyi közösségekre és erőforrásokra támaszkodva” pályázat keretében a Kultúr klub indult Battonyán. A programsorozat részeként virtuális irodalmi és gasztrotúrát indítottunk a különböző nemzetek irodalma mellett annak jellegzetes ételét és italát is megismerhették a résztvevők. Hári Anikó kineziológus – One Brain oktató előadásában interaktív beszélgetésen vehettek részt a jelenlévők, párkapcsolati, önismereti…